Iskolai Gyermeknap

Gyermeknap alkalmából iskolánk tanulói játékos versenyeken vettek részt.

8 állomásnál különböző erőnléti-, ügyességi- és gyorsasági feladatban volt lehetőségük teljesíteni diákjainknak. Évfolyamonként mindegyik „versenyszámban” kihirdettük többek között a legtöbbet dekázó, legügyesebb lasszózó, legerősebb markú, legpontosabban dobó, leggyorsabb súlyhúzó stb.. tanulóinkat. Ők oklevélben részesültek. 

Továbbá a DÖK felajánlásából minden résztvevő  édességet kapott illetve a Siófoki Tankerületi Központ jóvoltából hűsítő jégkrémmel is kedveskedtünk iskolánk tanulóinak.

Délután került sor a labdarúgó edzőmeccsekre. Fiúk és lányok egyaránt részt vettek a barátságos mérkőzéseken, melyek a sportszerűség és a Fair play szabályai szerint valósultak meg.

Miután a felső tagozatosok is elfogyasztották a hideg nasit, részt vehettek Ziegenheim Gitta tanárnő által szervezett ügyességi vetélkedőn. Ez a kreativitást igénylő vízzel kapcsolatos verseny a hátsó udvaron lett megszervezve, s az osztályok egy-egy csapattal képviseltették magukat. Volt is közös szőnyegforgatás, labdaadogatás, vízpong, gyufás-dobozos ügyeskedés, ugrálás vízzel és más érdekes, vicces feladat. Aktívan szurkoltak az osztályfőnök!

A Riba László tanár úr által szervezett kerékpáros ügyességi versenyre is sor került a idei gyermeknapon.

Nagyon jó hangulatban telt el a nap, minden tanuló új élményekkel gazdagodva térhetett haza.

Köszönet a szervezőknek, a támogatóknak és rendezvényt bonyolító minden kollégának!